Rólunk írták

Robbanásszerűen nőtt a készházépítések száma

Több, mint háromszorosára nőtt az újonnan felépített készházak száma két év alatt.

Két év alatt több mint 300 százalékos forgalomnövekedést hozott a készházak piacán a vásárlók rohama – írta a Világgazdaság Kárpáti Józsefre hivatkozva.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke elmondta, 2015-ben 300, tavaly már mintegy ezer készház épült, de a keresletnövekedés ennél is nagyobb.

Bár egy átlagos minőségű és felszereltségű készház három hónap alatt kulcsrakészre kivitelezhető, folyamatosan nő a kivitelező cégeknél sorban álló megrendelők száma.

„Egyre gyakrabban bukkan fel a szerződésekben már most a 2019-re szóló teljesítési határidő” – fogalmazott a szakember.
Az érdeklődés még mindig fokozódik, a potenciális megrendelők egy részét azonban már elriasztják a hirtelen megemelkedett költségek:
8-10 millió forinttal nőtt egy klasszikus, 100-120 négyzetméteres földszintes készház büdzséje.
Kárpáti József elmondása szerint a telekárak országszerte 5-30 százalékos mértékben nőttek, a munkaerő 50 százalékkal lett drágább. Ezzel a 2016-ban még négyzetméterenként 220-250 ezer forint között mozgó készházárak előbb 250-270 ezerre, újabban pedig 300 ezer forint fölé emelkedtek.

Tags
Részletek

Related Articles

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back to top button
Close