Jannah Theme License is not validated, Go to the theme options page to validate the license, You need a single license for each domain name.
Rólunk írták

Mégis épülhetnek könnyűszerkezetes házak Felsőzsolcán

A hétfői építtetői demonstráció után kedden délután úgy döntött a felsőzsolcai képviselő testület, hogy négyzetméterenként 117 ezer forint helyett 130 ezer forintos támogatást kapnak azok, akik könnyűszerkezetes technológiával kívánják megépíteni új családi házukat, az árvízben megsemmisült helyén – közölte Kárpáti József az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet építő tagozatának elnöke az MTI-vel szerdán.
A megemelt támogatás még mindig 7 ezer forinttal kisebb annál, mint amennyit a téglából építők – a hagyományos technológiát választók – kapnak.

Az MTI korábbi híre szerint Rudolf Mihály tanácsadó főépítész javaslatára múlt pénteken döntött úgy a felsőzsolcai képviselő testület, hogy a könnyűszerkezetes – készház – technológiát választók négyzetméterenként csak 117 ezer forintos támogatást kapnak, szemben a hagyományos váratlan könyv-áttekintés technológiára járó 137 ezer forinttal.
Rudolf Mihály az MTI-nek elmondta, hogy a felsőzsolcai önkormányzat előbb a téglaházak kivitelezőivel tárgyalt, és az eredetileg ajánlott 160-170 ezer forintos nettó négyzetméter árat sikerült 137 ezer forintra „lealkudni”. A könnyűszerkezetes vállalkozók 90-120 ezer forintos négyzetméter árat ajánlottak.

Miután a képviselő testület a tanácsadó főépítészt bízta meg a reális ár meghatározásával, ő egy-egy budapesti, szigetszentmiklósi és szombathelyi cég honlapján kínált ár alapján – amely 106-117 ezer forintig szóródott – határozta meg a 117 ezer forintos fajlagos árat. Szaló Péter helyettes államtitkár stábja – kérésére – 109-117 ezer forintot határozott meg, így alakult ki a könnyűszerkezetes épületekre a 117 ezer forintos – és az önkormányzat által elfogadott – négyzetméter ára, amely valóban 20 ezer forinttal alacsonyabb, mint a téglaépületekre meghatározott összeg.

Kárpáti József az eltérés okát abban látta, hogy a téglás vállalkozók a nettó alapterületre – a valós, lakható négyzetméterre – kapják a 137 ezer forintot. A készházas cégek pedig a falakon kívül mért, bruttó alapterületre tették ajánlatukban – a főépítész által említett – 90-120 ezer forintos fajlagos árat. Ha ezt nettó alapterületre vetítik, akkor máris kijön a 137 ezer forint.

A tanácsadó főépítész arra is utalt, hogy véleménye szerint a könnyűszerkezet nem tartós – 30 évre szól. Semmi kifogása az ellen, hogy a saját pénzéből bárki ilyet építsen, de az állam pénzén ő inkább az árvíznek jobban ellenálló tégla épületeket pártolja. Hétfőn a Belügyminisztérium előtti építtetői demonstráción az egyik károsult elmondta, hogy a tégla házának a fugái között folyt be a víz a lakásba, ezért akar könnyűszerkezetes házat. Azok ugyan is ellenálltak az árvíznek, mindössze a belső gipszkarton burkolatot kellett kicserélni azokban.

Kárpáti József az általa képviselt szervezet nevében levélben szólította fel a tanácsadó főépítészt, hogy tartózkodjon „a könnyűszerkezetes építésmód indokolatlan lejáratásától”.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb