Jannah Theme License is not validated, Go to the theme options page to validate the license, You need a single license for each domain name.
Rólunk írták

A készházat építtetők több mint kétharmada veszi fel a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) otthona kivitelezéséhez.

Az árak ezen a piacon is megnőttek, harmincmillió forint alatt ma már nem érdemes építkezésbe vágni. Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége tagozatvezetője szerint kiszámítható éveket él a piac, amin a kedvezményes lakásáfa kivezetése sem fog változtatni.

– Reményeink és feltételezésünk szerint a készházak piacára nem fog kihatni az ötszázalékos forgalmi adó kivezetése. Az elmúlt évek fellendülése állandósult, a további felfutásnak alapvetően a munkaerőhiány szab gátat – mondta érdeklődésünkre Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke.

A nagy társasházépítéseknél a lépés persze visszaesést hozhat, de szerinte nem is az volt a célja a kormányzatnak, hogy például a Balatonnál nagy lakóházakat húzzanak fel, amelyek lakásait aztán jórészt befektetők vásárolják meg.

Kárpáti József hangsúlyozta: a lakásépítések megindulása az egész gazdaságnak lendületet adott, ráadásul a kedvezményes áfa kifehérítette a családi házak, így a készházak piacát.

Az sem elhanyagolható, hogy 2021-től már csak a nulla közeli energiaigényű lakóházak kapnak használatbavételi engedélyt, amit a szerelt technológiájú házak már most is „hoznak”. Kárpáti József szerint a családi házaknál – ha más formában is, de – megmarad, esetleg kibővül a 2-3 gyerekes családok vagy éppen a kistelepülési építkezések támogatása.

Mint arról korábban beszámoltunk, az ÉVOSZ javaslata szerint a forgalmi adó visszatérítésének lehetőségét ki kellene terjeszteni a vállalkozó által felépített lakás, lakóingatlan megvásárlására is, ami a készházas építkezésekre is jellemző.

Ez a gyakorlatban a vevő részére a most öt százalékkal számított áfához hasonló mértékű kedvezményt jelenthet, amelynek igénybevételéhez rá­adásul különbséget lehetne tenni akár a magáncélú vagy befektetői célú vásárlások között.

Kárpáti József megjegyezte: a készházak egyre keresettebbek, becslések szerint a családi házakon belül a korábbi évekre jellemző 10-12 százalékos arányuk tavaly 15 százalékra nőtt. Bár minden szinten több lakásépítés zajlik, ez azt jelenti, hogy a bűvös ezres számot is megközelíti vagy akár meg is haladja az évente átadott szerelt technológiás házak aránya. Fontos szempont, hogy a készházat építtetők kétharmada a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is igénybe veszi.

A megnövekedett rendelésállományra jellemző, hogy a legtöbb cég már 2019-re sem tud munkát vállalni, de Kárpáti József szerint azért vannak még néhányan, akik a jövő év közepén bele tudnak fogni építkezésbe.

– Az alap első kapavágásától a beköltözésig jó esetben most sem több, mint 3-4 hónap a kivitelezés, ugyanakkor az előkészület a tervezéssel, a banki ügyintézéssel bő fél évig eltarthat – mutatott rá Kárpáti József arra, miért tart egy évig a könnyűszerkezetes ház felépülése.

A fellendülés természetesen jelentős áremelkedéssel járt ezen a piacon is. Kárpáti József szerint ma egy egyszerűbb kivitelű házat is legalább 270-300 ezer forintos négyzetméteráron lehet kihozni, de ha napelemmel, korszerű fűtési rendszerrel van felszerelve, könnyen 320-350 ezer forintra kúszhat a költség. Ez azt jelenti, hogy egy egyszintes, száz négyzetméter alapterületű készházat ma nettó harmincmillió forintnál olcsóbban nemigen lehet kihozni.

– Az árak elszálltak, a bérek megnőttek. Ezzel a megrendelő és a generálkivitelező járt rosszul. Az előző értelemszerűen többet fizet, utóbbi viszont a sok alkudozás, egyeztetés következtében a legtöbb esetben kisebb árrést tud érvényesíteni – magyarázta Kárpáti József, megjegyezve, hogy van rá példa szép számmal, hogy a fellendülést látva csapatok, szakmunkások hazatérnek.

Ugyanakkor mivel Nyugat-Euró­pában is óriási érték a jó munkaerő, a távozás hírét hallva egyből akár másfélszeres bérrel csábítják ottmaradásra a szakembereket.

A cikk a Magyaridőkben jelent meg. Forrás itt elérhető. 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb