6 épület, amely bizonyítja, hogy az adaptív újrafelhasználás nem korlátozza a kreativitást
***az idézetek az eredeti fordításban jelennek meg.
A bontás alternatívájaként a meglévő épületek adaptációja és újrahasználása a továbbra is növekvő populáció és az éghajlatváltozás miatt kulcsfontosságúvá vált. Ennek hatására építész, író és kurátor Ruth Lang megírta a Building for Change könyvét, melyben hat olyan adaptív újrafelhasználási projektet választott ki, amelyek azt mutatják, hogy a felújítás nem egyenlő az unalmassal.
Egyes előrejelzések szerint 2050-ben az épületek 80 százaléka már most megépült. Ruth Lang Building for Change című könyve, “The Architecture Of Creative Reuse“ (azaz; A kreatív újrafelhasználás építészete) alcímmel felhívja a figyelmet arra, hogy meglévő épületeinket kreatívan újra kell hasznosítani, ha azt reméljük, hogy a 2050-re kitűzött nettó nulla kibocsátást elérjük, és elhárítjuk a globális felmelegedés visszafordíthatatlan hatásait.
Újrahasználat “provokáció a találékonyságra”
“Ha csak az új építésű épületekre összpontosítjuk az erőfeszítéseinket, azzal csak a szükséges hatás 20 százalékát érhetjük el” – mondta Lang, aki egyben a Royal College of Art és a London School of Architecture építészmérnöke és tanára. “Számomra az volt az izgalmas, hogy ez nem korlátozza a kreativitást, hanem valójában arra ösztönöz, hogy még találékonyabban használjuk fel azt, amink már van” – tette hozzá.
A meglévő épületek megtestesült szén-dioxid-kibocsátásának megőrzése egyre inkább az építészek és a környezetvédelmi csoportok szándéka, mivel olyan nagy horderejű projektek, mint az M&S Oxford Street átépítése, kritikával szembesülnek a bontásra való hagyatkozás miatt. Ruth Lang úgy véli, hogy az építészeti stúdióknak át kell gondolniuk az újrahasználathoz való hozzáállásukat, nagyobb képzést kell nyújtaniuk és hajlandóságot kell mutatniuk a megbízások megkérdőjelezésére, hogy ne a buldózerolás legyen a “legmegfelelőbb megközelítés”.
“A projekteket már a tájékoztatási szakaszban újra kell gondolnunk, hogy meghatározzuk, hogyan reagál a tervezés nemcsak a közvetlen jövőre, hanem a jövő generációira gyakorolt hatására is” – mondta. “Remélem, hogy a projektprofilok további betekintést nyújtanak majd abba, hogy a kreatív újrafelhasználás céljai hogyan valósíthatók meg a gyakorlatban. Ritkán beszélünk az ilyen projektek megvalósításával járó folyamatokról – különösen a kreatív újrahasználat összetettségét illetően -, mivel hajlamosak vagyunk csupán a végeredményt ünnepelni.” – folytatta.
A felújításnak “pénzügyi és környezetvédelmi bónusza is lehet”.
A könyv az újrahasználat különböző megközelítéseit vizsgálja, és számos esettanulmányt tartalmaz a világ minden tájáról, amelyek reményei szerint bővítik az építészek és az ügyfelek gondolkodását a témában. Az építész- és írónő azt reméli, hogy az ügyfeleket és az épülettulajdonosokat meg lehet győzni arról, hogy az újrahasználat nem befolyásolja negatívan a javasolt rendszer általános minőségét és kreativitását, sőt, pénzügyi és környezeti bónusszal is járhat.
“Ha mindannyian már a kezdetektől fogva elkezdjük mérlegelni az újrahasználat lehetőségeit, akkor új területet nyitunk meg olyan kreatív megközelítések előtt, amelyeket egyébként talán nem is vennénk figyelembe.”
A könyvben szereplő épületek mindegyike az újrahasználat optimista szemléletét mutatja, amelynek célja, hogy olyan épületeket létrehozását ösztönözze, amelyek generációkon át működőképesek, használhatók és lakhatók maradnak. Az általa kutatott projektek teljesen új értékeket adnak az újrafelhasználás fogalmának, különösen a karakter, a történelem és az érzelmi kötődés körül, amely a mindennapi életünk részeként kapcsolatba kerülünk az épületekkel.
Bár ez volt a modernizmus egyik előfeltétele, nagyon kevesen akarnak e tekintetben üres lapot. Azzal, hogy épületeinket a szénfogyasztásuk mellett ezen értékek összességének tekintjük, az építészeti tervezés középpontjába kell helyeznünk annak figyelembevételét, hogy mit adunk át a következő generációnak. A könyvben szereplő épületek optimista területet jelölnek ki erre a tapasztalatra, amely túlmutat a miénken.
Az alábbiakban Lang hat olyan épületet emel ki, amelyek ezeket az eszményeket demonstrálják:
Tai Kwun Művészeti Központ, Hongkong, Herzog & de Meuron és Purcell tervei alapján
“Bár a Herzog és de Meuron és Purcell által a történelmi rendőrségi és bírói épület átalakításáról alkotott első benyomás az új építésű betétekről szól, a projekt ugyanannyi energiát fordított a meglévő struktúrák megtartására és integrálására. Kiterjedt vizsgálatokat és törvényszéki kutatásokat végeztek az épület hagyományos módjairól, mivel az építésről nem álltak rendelkezésre feljegyzések. Amikor felfedezték, hogy a vasbeton szokatlanul drótkötegekből áll, laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrizték, hogy a szerkezet elegendő-e az új használathoz, ami megmentette az eltávolítástól. Ezeket érzékenyen kiegészítették finom új szerkezetekkel, hogy megfeleljenek a jelenlegi építési szabványoknak. A terv új szempontjai is az újrafelhasználás innovatív formáit fogadják el, újrahasznosítva az ötvözött kerekeket, hogy az új előadóterem jellegzetes alumíniumtégláit alkossák.”
MO de Movimiento étterem, Madrid, Spanyolország, készítette: Lucas Muñoz
MO de Movimiento étterem, Madrid, Spanyolország, készítette: Lucas Muñoz
“Az anyagok átdolgozása, amely egy régi hangstúdió étteremmé való átalakítását jellemzi, a társadalmi rehabilitáció érzését is kiváltotta. A tervezők a helyi kézművesekkel együttműködve dolgoztak a régi technikák újraértelmezésén – például az adiabatikus hűtőrendszerek létrehozásán -, és segítettek nekik abban, hogy új alkalmazási lehetőségeket találjanak a képességeik számára. Különböző technikákkal kísérleteztek, hogy a szalagvilágítást csillárokká, az építési hulladékot bútorokká, az elektromos hulladékot pedig kilincsekké alakítsák át. Az eredmény egy innovatív belső tér lett, amely apró szénlábnyommal és folyamatos társadalmi örökséggel rendelkezik.”
Zeitz MOCAA, Fokváros, Dél-Afrika, a Heatherwick Studio munkája
“A betonszilók megtartásának környezeti értéke mellett a Heatherwick Studio csapata felismerte azt a társadalmi értéket, amelyet az épület a kereskedelem és a kitermelés ellentmondásos története révén teremtett. A meglévő szerkezet megtartása és újrahasznosítása hatalmas mennyiségű munkát igényelt, beleértve a betoncsövek kiterjedt felmérését, amelyekről kiderült, hogy javításra szorulnak. Egy új, 200 milliméter vastagságú beton belső köpenyt adtak hozzá, amihez 8500 köbméter betont használtak fel, és 36 hónap alatt közel 1200 munkást igényeltek a helyszínen 5,3 millió munkaórában. Rengeteg munka kell ahhoz, hogy valami ilyen egyszerűnek tűnjön.”
Párt- és közszolgáltatási központ, Yuanheguan, Kína, LUO Stúdió
“Ez a projekt bizonyítja, hogy egy elhagyott építkezésnek nem kell zsákutcának lennie. Egy félbeszakadt házépítés elhagyott betonvázának újrafelhasználásához az építészek nekiláttak felmérni a pusztulás mértékét, hogy lássák, mekkora kiegészítő szerkezetre lenne szükség ahhoz, hogy a tervezett magánlakásból közösségi tér legyen. Ahelyett, hogy ráerőltették volna tervezési elképzeléseiket a helyszínre, ez azt követelte meg tőlük, hogy nézzenek, kísérletezzenek és alkalmazkodjanak, átalakítva ezzel a tervezési folyamatot. Az így kapott faszerkezetet ennek megfelelően méretezték, hogy szépen átnyúljon a talált szerkezeten, kevés bontást igényeljen, és a régi és az új közötti interfész kialakításához testre szabott illesztéseket használjon.”
Kibera Hamlets iskola, Nairobi, Kenya, SelgasCano által
“Bár nagyszerű projektek a tervezési innováció ösztönzésére, a biennálék és kiállítások pavilonjait már régóta anyagpazarlónak tartják. A SelgasCano és a Helloeverything megbízása a koppenhágai Louisiana Múzeum számára ezt kívánta orvosolni egy olyan pavilon tervezésével (fent és fent), amely örökölt felhasználásra készült. Az állványszerkezethez hálót, forgácslapot és polikarbonát műanyag lapokat használtak, a szerkezet ballasztjaként pedig víztartályokat – olyan anyagokat, amelyeket a helyi közösség megtalálhat és felhasználhat a tervezett új otthonában, Nairobi legnagyobb nyomornegyedében, ahol az oktatás és a vállalkozói tevékenység számára nagyon szükséges létesítményeket fog biztosítani.”
Harrow Művészeti Központ, London, Egyesült Királyság, DK-CM
“Ez volt az egyik kezdeti inspiráció a könyvprojekthez. Lenyűgözött, ahogyan a DK-CM egy új épületre vonatkozó megbízásból kiindulva bemutatta, hogy a rehabilitáció és az újrahasználat stratégiai folyamata hogyan hozhat nagyobb értéket az ügyfél számára – nem utolsósorban azért, mert így megspórolja a portacabinok bérlésének hatalmas költségeit. Hatalmas bátorság kell ahhoz, hogy egy ügyfelet arra késztessünk, hogy megkérdőjelezze, hogy új épületre van-e szüksége, és lemondjunk arról a lehetőségről, hogy egy olyan szemet gyönyörködtető új építési tervet hozzunk létre, amely gyakran díjakat és címlapokat kap a sajtóban, és ehelyett a felmérés és a rehabilitáció sokkal munkaigényesebb folyamatára fordítsuk az erőfeszítéseinket. Mégis, az értékek, amelyeket hoztak, többszörösek – a környezeti előnyökben, a közösséggel kialakított társadalmi kapcsolatokban és abban, hogy példát mutatnak arra, hogy az újrafelhasználás ilyen magas színvonalon, nagy léptékben is megvalósítható.”
