Sátrak: az építészeti tipológia, mely évszázadokon, országhatárokon és kultúrákon ível át
A sátor, mint építészeti forma, egy globálisan, mindenütt ismert, mitöbb, egy évszázadokon, országhatárokon és kultúrákon átívelő építészeti tipológia. A sátor annak legegyszerűbb formájában egy menedék a természeti elemektől és a vadontól, amelynek anyaga egy rudakból álló keretre van kifeszítve.
A sátor egy építészeti nyelv, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a nomád életmódhoz. A jurták például könnyen hordozható lakhelyként szolgálnak a kazah és kirgiz népek számára. Ugyanakkor népszerű stílusprecedensként szolgáltak egyes építészek munkásságához, mint Frei Paul Otto német építész könnyűszerkezetes építményeihez. A sátor az ideiglenesség és az állandóság határán mozog, és a gazdagság és a szűkösség szimbólumaként egyaránt szolgál.
A sátrak mint a luxus szimbólumai nagyon érdekes módon működnek. Napjainkban egy gyors Google-keresés a „glamping” kifejezésre a lehetőségek tárházát nyitja meg előttünk, Európa-szerte számos helyszínnel. Ezek, mint csúcskategóriás üdülőhelyek stílusosak és felszereltek, innen ered a „glamping” elnevezés, mely a „glamour” és a „kemping” szavak kombinációja.
Az Egyesült Királyságban a jurták és a hasonló sátortípusok építészeti hátteret biztosítanak a „földhözragadtabb” nyaralási élményhez, melyen keresztül a természettel való harmónia és a legmodernebb létesítményekhez való hozzáférés közötti boldog egyensúlyt lehet elérni.
A luxuskempingezés koncepciója azonban korántsem új keletű; eredete a 16. századba nyúlik vissza, amikor a skót Atholl grófja pazar, élelemmel teli sátrakkal várta V. Jakab király és édesanyja látogatását. Mintegy 400 évvel később megszületett az „afrikai szafari”, a gazdag amerikaiak és a brit arisztokrácia a gyarmati Afrikába áramlásával. Ezek a kalandos kirándulások azonban nem áldozták fel a luxust.
Az afrikai sátrak felépítése meglehetősen egyszerű volt – jellemzően rudakkal alátámasztott vászontetőkből állt, a berendezésük és felszereltségük azonban nagyban eltért a sátor akkori fogalmától; gazdag anyagpalettával, funkcionális, ergonomikus és esztétikus bútorokkal, a gyarmati utazót afrikai hordárok és idegenvezetők kísérték a szafarin, ami természeténél fogva egy kizsákmányoló kapcsolat volt – az utazó saját belátására volt bízva a „megfelelő fizetség” meghatározása.
Ennek a korszaknak olyan tartós ereje volt, hogy még a mai szafari-táborok is igyekeznek építészetileg megidézni azt, így a luxus sátrak és táborok implicit módon a gyarmati kizsákmányolásból származó gazdagsággal társulnak.
Ezzel szemben a sátor a hiány és a nélkülözés szimbólumaként is értelmezhető. Ezt a perspektívát a menekülttáborok teszik vitathatatlanná. A libanoni Bekaa-völgyben élő szíriai menekültek számára a reklámtáblákkal borított fakeretekből készült, spontán kialakított sátrak csak kevés védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságai ellen. Jordániában és Görögországban a zaatari menekülttábor és a Kara Tepe szükségtábor sátrain az UNHCR logója díszeleg. A sátor távolról sem egy álnomád tipológia, mint a luxus sátortáborokban, hanem az átmenetiség barátságtalan helyszíne.
Mivel a menekülttáborok túlnyomó többsége távoli, rosszul összekötött területeken vannak kialakítva, a sátrak ebben a forgatókönyvben a menedékkérői státusz vizuális szinonimájaként is működnek, ahol a sátrak építészeti megkülönböztetésként funkcionálnak a település „városi” területétől. Ez a menekültsátrakban élő migránsok további kirekesztéséhez vezet. Az UNHCR-táborban való tartózkodás átlagos időtartama 17 év, így a menekülttábor sátra, mint az átmenetiség ellenséges helyszíne, sokak számára valójában állandó, de legalább hosszútávú otthont jelent.
A Betlehemtől délre fekvő Dheisheh palesztin menekülttáborban áll a Concrete Tent, azaz a Beton Sátor, mely a DAAR művészeti ügynökség által épített sátor-szerű szerkezet. A kortárs épület gyülekezési, szociális és oktatási térként szolgál, amely egy teljes egészében hálóból és betonból épített sátor formájában valósul meg. Ez a szerkezet maga a sátor, mint komplex építészeti nyelv találó ábrázolása. Itt a menekültsátrakban élni kényszerülő emberek építészeti öröksége erőteljes szimbolikus jelölést kap, amely eltávolítja a menekültsátrat a szegénység és a marginalizáció egyedülálló narratívájától.
A sátor mint építészeti intervenció sokféleképpen értelmezhető; egyes kultúrák népi építészetétől kezdve a luxusszállásokon át a szükségszállások egyik formájáig. Olyan tipológiaként dicsérhető, amely állandó struktúrái ellenére egy úgynevezett autentikus – bár fényűző – ideiglenes élményt nyújt, mint a gyarmati stílusú szafari táborok esetében. Ugyanakkor megbélyegezhetők, mint ideiglenes struktúrák, mint a menekülttáborok esetében, amelyek a határok erőszakosságának súlyos emlékeztetőiként állnak a természet viszontagságaival szemben.
Forrás: www.kp.hu
